A Hír Tv összefoglalója szerint egykori fideszes vezetők is visszafogottabb kritikát fogalmaztak meg egy budapesti konferencián pénteken.
Martonyi János egykori külügyminiszter a beszámoló szerint a mostanában a jobboldalon egyre népszerűbb, korábban már Orbán Viktor által is emlegetett etnikai homogenitás koncepciójának ment neki:
„Ezzel az álláspontommal nem leszek túlságosan sikeres. Úgy érzem, hogy természetesen ha a nemzetek Európájáról van szó, akkor azzal egyetértek. Nem igazán értek egyet a homogén nemzetállamok kategóriájával, döntően azért, mert ebbe a homogén nemzetállami szupremácia koncepciójába nem igazán tudom elhelyezni a három-négymillió magyar honfitársamat, a magyar nemzetnek a részeit”.
A jelenleg alkotmánybíróként dolgozó, korábban kancellárminiszteri posztot betöltő Stumpf István pedig az alkotmányosság helyreállításáról beszélve azt mondta:
„Szerintem ma már egyre kevésbé indokolt az, hogy a magyar alkotmányosság testén legyen egy ilyen nyílt seb, amit a gazdasági alkotmányossági kompetenciák felfüggesztése vagy korlátozása jelent. Ugye a magyar Alkotmánybíróság a központi költségvetés végrehajtása, központi adónemek, helyi adók központi feltételei, illetékek, járulékok, vámok tekintetében csak meghatározott feltételek esetén indíthat el vizsgálódást. Szerintem az alkotmányosság teljes spektrumának a helyreállítása ma már, öt évvel az új alaptörvény életbe lépése után indokolt lehet.”
Beszélt arról is, hogy alkotmánybíróként aggályai vannak akkor, ha ha rövid távú politikai érdekek, cselekvőképességi vagy döntéshozatali kényszerek miatt lépnek át alapvető alkotmányos értékeket. Példaként a visszamenőleges hatályú jogalkotás tilalmát említette. Ezzel szerinte hosszú távon lehet ellehetetleníteni a mindenkori kormányzatok mozgásterét.
„Tehát én azok közé tartozom, akik tisztában vannak a kormányzati lépések szükségességével és gyors cselekvőképességével, de mindezt az alkotmányos keretek tiszteletben tartásával kell tenni” – mondta el Stump.
Szintén pénteken jelezte nemtetszését Navracsics Tibor is, aki arról beszélt, hogy mostanában olyan emberek Soros-csatlósozzák le, akik 15 évig ájuldoztak a zsenialitásától.
Kovács Zoltán kormányszóvivő és az orbanviktor.hu is elhazudja a történteket.
Durvul a helyzet a Fideszben, nem az Orbán-Simicska-barátság lehet az egyetlen, ami megszakad.