Módosítja a CEU-törvényt a kormány

POLITIKA

Egy évvel meghosszabbítják azokat a határidőket, ameddig a Magyarországon működő külföldi egyetemeknek teljesíteniük kell a CEU-törvény által támasztott új követelményeket, jelentette be az Index értesülései szerint Trócsányi László igazságügyi miniszter.

Az Index értelmezésében a kormány ezzel kedvezményt ad a CEU-nak. Innen nézve viszont inkább úgy tűnik, mintha a Velencei Bizottság kifogásait próbálnák kivédeni, az ugyanis részben amiatt nevezte a jogállamiság elvét sértőnek a szabályozást, hogy szinte teljesíthetetlenül rövid határidőket szabott az érintett egyetemeknek, hogy megfeleljenek az előírásoknak. A Bizottság ajánlásai ugyan nem kötelező érvényűek, de általában illik betartani ezeket.

A Bizottság amúgy azt ajánlotta, hogy visszamenőleg ne alkalmazzák a törvényt a már Magyarországon működő egyetemekre.

Azért is tűnik úgy, hogy a kormány inkább a bizottsági kritikára válaszolt, mert amúgy a CEU időközben megállapodást kötött egy New York-i egyetemmel, amely az Egyesült Államokban nyújtana képzést a CEU diákjainak, New York állam és a magyar kormány között pedig a sajtóhírek szerint gyakorlatilag már kész a megállapodás.

Kapcsolódó cikkek