Furcsa jelenetek zajlottak le szombat este a Várkert Bazárban, ahol a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) ünnepelte 30. születésnapját. Egyfajta programsorozatról lehet szó, mivel szeptemberben Semjén Zsolt egyszer már Szarvasig utazott a NOE születésnapja alkalmából. A kormány számára is kedves szervezetről van szó: áprilisban az Emberi Erőforrások Minisztériuma 300 millió forinttal támogatta a működésüket, cserébe hogy tanácsokat adjanak, hogyan lehet megállítani a magyarok fogyását.
Minden jól alakult, de a jubileumi alkalomból az eseményre a szervezők meghívták egy nemzetközi családvédő szervezet, a COFACE elnökét, a belga Annemie Drieskenst is, aki beszédet is mondott.
A Szemlélek blog azt írja, mivel az előzetesen vártakkal ellentétben Áder János felesége végül nem kért szót, Drieskens hosszassabban beszélhetett, de így is alaposan kifutott a számára megadott 5 perces időkeretből, állítólag közel egy órán át tartotta magánál a szót. De ez lett volna a kisebb gond: a nemzetközi szervezet elnöke alaposan elkanyarodott a NOE által képviselt szellemiségtől, és beszéde vége felé a menekült családok képviseletének fontosságáról beszélt. Ekkor még csak morgolódás hallatszott a sorok között, akkor viszont elszakadt a cérna, amikor Drieskens már az LMBTQ családmodelleket emlegette. Sorozatos bekiabálások, hurrogások közepette hagyta el végül a színpadot.
Annyira puskaporos lett a hangulat, hogy a NOE főtitkára mikrofonhoz lépve fontosnak látta leszögezni: szervezetük alapszabályában 30 éve változatlan formában szerepel a család fogalma, s nem kívánnak azon módosítani.
"A kellemetlenséget hajókirándulás közben próbálták feldolgozni a nagycsaládok képviselői, a fájdalmuk pedig érhető. Annyi sok fórum nyílik a párkapcsolatokról szóló párbeszédre. Ez méltatlan megnyilvánulás volt a külföldi vendégtől"
- zárul az eseményről a Szemlélek blog beszámolója.
A COFACE egyébként nem árul zsákbamacskát: honlapjukon világosan azt írják, hogy a család minden formáját azonos értékűnek tekintik, hisznek a nemek teljes egyenlőségében, az emberi jogokban és küzdenek azért, hogy olyan szabályzásokat fogadjanak el az egyes nemzetállamok, amelyek segítenek megakadályozni egyes családok társadalmi leszakadását. (Szemlélek blog)