Szili Katalin: Butaság, hogy a kettős állampolgársággal vesz szavazatokat a Fidesz-KDNP

politika

Butaság, "hiszen attól, hogy valaki leteszi az állampolgársági esküt, még nem lesz automatikusan kormánypárti szavazó," válaszolta Szili Katalin a Magyar Hírlapnak adott interjújában, reagálta arra kijelentésre, hogy a kettős állampolgárság osztogatásával vesz magának voksokat a Fidesz-KDNP. Az egykori házelnök, jelenleg miniszterelnöki megbízott hozzátette, hogy az viszont igaz, hogy a határon túli honfitársainkban nagyon is bennük él még 2004. december ötödike emléke, szégyene.

"Egyébként pedig az a véleményem, e tekintetben voksvásárlást csak az hangoztat, aki lelkiismeret-furdalást érez amiatt, hogy korábban rendre a külhoni magyarok ellen cselekedett."

Az ex-MSZP-s politikust kérdezték Botka László bukásáról is, szerint

"ez várható volt. Botka László egy vidéki jelölt, neki csekély tartós esélye lehetett a fővárosi erőkkel szemben. Ha úgy nézzük, az én sorsom is valami effélét példáz. Egy biztos, rendkívüli módon sajnálom, hogy ide jutottak, de ez előre látható volt."