Alekszej Navalnij, az egyik legjelentősebb és legtámogatottabb Putyin- és korrupcióellenes aktivista aktívan kampányol a 2018-as elnökválasztásra. A választása, amin Putyin a 4. elnöki ciklusát szeretné bebiztosítani.
Most azonban az orosz választásokért felelős hatóság vezetője azt mondta,
Navalnij 2028-ig semmilyen választáson nem indulhat.
Méghozzá azért, mert a több korrupciós ügyet leleplező, és többször megtámadott aktivista ellen két gazdasági bűncselekményben is nyomozás folyik. Navalnij ezeket az ügyeket koncepciós pereknek nevezte, és azt mondta, azért hozták fel ellene a vádakat, hogy bemocskolják, és félreállítsák a közéletből.
Ella Pamfilova, az orosz Központi Választási Bizottság vezetője cinikusan azt mondta, hogy Navalnij fiatal politikus, még előtte a jövő, még akkor is, ha az elkövetkező 10 évben várnia kell. (RFERL)