Kedden írtuk meg, hogy gyanús körülmények között került a Feneketlen-tó melletti terület egy oda lakóparkot tervező céghez, a DVM Grouphoz. Az ügyleten 4-5 milliárdot bukhatott az állam, a Heti Válasz úgy tudja, Lázár János Kehi-vizsgálatot rendelt el az ügyben.
Az mno.hu most arról ír, úgy tűnik, a XI. kerületi önkormányzat is keresztbe tesz az ingatlanfejlesztési tervnek. Mint írják, LMP-s és a Párbeszéd politikusaitól értesültek arról, hogy az önkormányzat változtatási tilalmat rendelhetnek el, megakadályozva ezzel a 350 lakásos lakópark felépítését. A kerületi képviselő-testület csütörtökön tart ülést, az ellenzéki politikusok arra készültek, ekkor javasolják majd a tilalom elrendelését, illetve demonstrációt is terveztek, azonban szerdán a kerület fideszes polgármestere, Hoffmann Tamás maga állt elő ugyanezzel az előterjesztéssel.