Izgalmas kérdés, hogy melyik az ijesztőbb: ha egy kormányzati figura, aki pontosan tudja, hogy a nem létező Soros-terv elleni kampányuk minden izében sima hazuságokra épül
Nem tudni, hogy Halász János államtitkár, a Fidesz-frakció szóvivője melyik csoportba tartozik, az viszont biztos, hogy a Csabai Kolbászfesztiválon, ahol a Kitöltők nevű csapat színeiben indult a kolbászversenyen, Halász sorsozós egyenkötényben feszített.
Én igazából sajnálom ezeket a szegény embereket, akiknek a jelek szerint életük minden, de tényleg minden pillanatában az Aktuális Szent Propagandacélra kell gondolniuk. Milyen rémes lehet, ha már egy kolbászt sem tölthetsz meg anélkül, hogy ne sorsozzál egy jót.
Az ilyen mértékű és mélységű, külsőségekben is megmutatkozó azonosulást még a Kádár-rendszer sem mindig követelte meg az alattvalóitól. Én voltam sorkatona sajnos, ahol olyan volt a hangulat, hogy egy haverom kisebb vagyont csinált abból, hogy oldalanként 50 forintért adta el a becsempészett pornómagazinok kitépett lapjait, engem meg csak azért nem szekáltak halálra az öregek, mert a Szentleckék felolvasásán polírozott, csengő minisztránshangomon fordítottam le nekik a pornósztorik képaláírásait. De még ott sem gondolt mindenki mindig, minden élethelyzetben csakis ARRA.