A kormány tervei szerint a Honvédkórház látná el szuperkórházként az észak-pesti régiót. Az intézmény orvosigazgatója a Magyar Hírlapnak elmondta, hogy hatalmas feladat az átalakítás, az Egészséges Budapest Program szerint ugyanis
a centrumkórházak mindegyikében mind a harminchét orvosi szakmának helyet kell kapnia.
Tamás Róbert szerint ez a Honvédkórház esetében azt jelenti, hogy ki kell alakítani még
A szuperkórházzá alakulás az orvosigazgató szerint százmilliárdos költséget jelent, de Tamás Róbert figyelmeztet, hogy nem ez a legnagyobb feladat.
"Az lesz az egyik legkomolyabb feladat, hogy az egyes területeken biztosítsuk az orvosok és a szakdolgozók megfelelő létszámát,"
jelentette ki. Szerinte náluk minimum tízszázalékos bővítésre lenne szükség a jelenleg mintegy négyezer dolgozót foglalkoztató intézményben.