Megtapsolták a Handó Tündét beperelő bírót az 500 fős küldöttgyűlésen

jog

Kollégái tapssal fogadták a Handó Tünde ellen pert indító Vasvári Csaba programismertetőjét a múlt hét elején, amikor mintegy ötszáz fővárosi bíró küldötteket választott maga közül – mondta el a Magyar Nemzetnek a zárt ajtók mögött zajlott esemény egyik résztvevője. A névtelenül megszólaló törvényszéki bíró szerint a több mint két tucat jelölt közül egyedül Vasvári Csaba kapott hangos tetszésnyilvánítást.

Márpedig a  Pesti Központi Kerületi Bíróság bírája arról nevezetes, hogy beperelte az Országos Bírósági Hivatalt vezető Handó Tündét, azt állítván, hogy az visszaélt a hatalmával a bírói kinevezések során. Vasvári nyáron pályázott két alkalommal is egy fővárosi ítélőtáblai bírói posztra, ám mindkét alkalommal érvénytelenítették a pályázatot, amelyen Vasvári nagy eséllyel indult, hiszen elismert bíró és az ítélőtábla büntetőbíráinak szakmai támogatását is élvezte.

Az elmúlt időszakban ritkán lehetett ilyen éles kritikát hallani belülről, de múlt héten Szepesházi Péter, a Budai Központi Kerületi Bíróság bírája is arról beszélt a 444-nek, hogy "Handó Tünde nagyon tehetséges ember, bíró, vezető, de az a centralizáció és önkény, amit megvalósított, minden erényét, és kezdeti eredményét lerombolta."

Elvileg jöhet Handó Tündénél is rosszabb vezető, de ezt belülről most nehéz elképzelni

Robbanás közeli helyzet van a bíróságokon, az eddig csendben lévő vezetők is nyíltan felemelik a hangjukat. Szepesházi Péter, a Budai Központi Kerületi Bíróság bírája adott interjút a 444-nek.

erdelyip
jog
Forrás