Végleg beszünteti pénteken a működését a fizetésképtelenné vált német légitársaság, az Air Berlin. A légitársaság augusztus 15-én jelentett fizetésképtelenséget. 200 ezer jegyvásárló utasuk közül csak azok számíthatnak a jegyár megtérítésére, akik ez után vettek csak jegyet. Akik a fizetésképtelenség bejelentése előtt vásároltak, esetleg visszaszerezhetik pénzük egy részét, de ehhez fel kell iratkozniuk a hitelezők listájára. Hogy hogyan, hol, mikor és meddig, arról a légitársaság még nem közölt részleteket.
Az Air Berlin utolsó gépe péntek este 21:35-kor indul Münchenből Berlinbe.
Az 1978-ban alapított cég 1979. április 28-án indította első járatát, az akkori Nyugat-Berlinből Mallorcára. Az első évtizedek sikerei révén a Lufthansa utáni második helyet szerezte meg a német légitársaságok rangsorában, de 2012 óta rendre veszteséges, a német sajtóban idézett szakértők szerint a túl gyors növekedés és az elhibázott üzleti modell miatt. Végül az idén augusztusban fizetésképtelenséget jelentett és csődvédelmet kért, miután fő részvényese, az Etihad Airways úgy döntött, hogy nem finanszírozza tovább a veszteséget.
A vállalatot feldarabolják. Legnagyobb része, 81 repülőgép a személyzettel együtt a Lufthansa csoport Eurowings nevű diszkont légitársaságához kerül, ez üzemelteti majd a Budapest-Berlin járatot is, egyelőre nem tudni, hogy mikortól. A Lufthansa 210 millió eurót (65,1 milliárd forint) fizet, az ügylet véglegesítéséhez még be kell szerezni az illetékes versenyfelügyeleti hatóság, az Európai Bizottság Versenypolitikai Főigazgatóságának engedélyét. (Via MTI)