Allergiás vagyok a gumira - hazudta az AIDS-es férfi, aki 24 év börtönt kapott

bűnügy

24 év szabadságvesztésre ítélte egy római bíróság Valentino Tallutot, mert legalább 30 embert fertőzött meg tudatosan HIV vírussal. 

Talluto egész életét végigkísérte az AIDS, drogfüggő édesanyja is ebbe a betegségbe halt bele, amikor még csak négy éves volt. Talluto 22 volt, amikor 2006-ban AIDS-cel diagnosztizálták. Azóta legalább 53 nővel feküdt le védekezés nélkül.

Áldozatai közül sokan megfertőződtek, és legalább négy esetben ők is továbbadták a vírust, így Talluto közvetlen partnerein kívül még három férfi és egy csecsemő is szerepelt a vádiratban. 

Valentino Talluto a tárgyaláson.
Fotó: TIZIANA FABI/AFP

Talluto főleg online randioldalakon ismerkedett, és amikor partnerei felvetették, hogy húzzon gumit, akkor megnyugtatta őket, hogy egyrészt semmi baja, nemrég volt szűrésen, másrészt azt hazudta, hogy sajnos allergiás a kondomra. Amikor áldozatai később szóltak neki, hogy HIV-vírusssal fertőződtek meg, és tőle kaphatták el, akkor mindig tagadott. 

A tárgyaláson azzal védekezett, hogy csak felelőtlen volt, de nem direkt fertőzött. Ezt a bíróság nem fogadta el. Az ítélet kihirdetésekor elsírta magát.