Novak Djokovics 10 éve nem volt ilyen mélyen

sport
Djokovic épp szomorú, mert kiejtették. AFP-fotó/Roberto Schmidt
Fotó: ROBERTO SCHMIDT

Az ATP következő ranglistáján nem szerepel majd a legjobb 10 között az egykori világelső szerb Novak Djokovics. A 12-szeres Grand Slam-győztes könyéksérüléssel bajlódik és nem játszott meccset a júliusi wimbledoni torna óta.

Azzal, hogy az argentin Juan Martin Del Potro legyőzte Robin Haasét a párizsi ATP Masters harmadik körében, biztossá vált, hogy Djokovics 2007 márciusa óta először nem lesz ott a 10 legjobb teniszező között. A 30 éves szerb a tervek szerint decemberben már ismét játszani fog Abu Dhabiban és a jövő év elején esedékes melbourne-i Ausztrál Openen.

Djokovics már korábban is szenvedett: az idei Roland Garros után, még a sérülés előtt, arról beszélt, hogy motivációs problémákkal küzd, lehet hogy felfüggeszti a karrierjét. A szerb tavaly nyáron teljesítette a karrier Grand Slamet, azaz megnyerte a négy nagy nemzetközi tenisztornát. Decemberben aztán elbúcsúzott edzőjétől, a német Boris Beckertől, idén májusban pedig André Agassival kezdett közösen dolgozni. (AFP)