Többen menekülnek el a gazdasági összeomlás miatt Venezuelából, mint amennyien a Földközi tengeren kelnek át Európába - írtuk október elején, és persze a helyzet azóta csak rosszabb lett. Az ellenzéki tüntetők ellen brutális módszerekkel fellépő diktatúra egyes polgárai már odáig jutottak a kétségbeesésben, hogy az állatkertől is kilopták az állatokat, hogy megegyék őket. Maga Maduro elnök is hasonló módon képzelheti el a megoldást, hiszen nemrég azt javasolta az éhezőknek, hogy tenyésszenek nyulakat, és azokat egyék.
Ilyen körülmények között nem csoda, hogy az ellenzék egyik vezetője olyanokat mond, hogy
"Venezuelában Maduro az egyetlen ember, aki egyre kövérebb. Már alig fér el a tévéképernyőn."
Az elnök látványos testsúlynövekedése és az országos éhezés közti ellentét állandó dührohamok és viccek tárgya lett. És akkor Maduro egy élő közvetítés közben bejátssza ezt:
Kolumbiába augusztusban majdnem hatvanezren menekültek el az összeomlás elől.
Mert joggal tartanak tőle, hogy a kormány ellen tüntetők arcában kötne ki.
Tíz kifutó maradt üresen Maraicabóban.