Kiderült, hogy Nyugat-Afrikában 2014 és 2016 között a Vöröskereszt helyi munkatársai több mint 5 millió eurót (1,6 milliárd forintot) sikkasztottak el abból a pénzből, amit az ebolajárvány ellen kaptak. A felfedezés minden helyi jótékonysági szervezetet megdöbbentett.
Az ebolajárványban több mint 11 300-an haltak meg, 29 ezernél több ember kapta el a betegséget, főleg Nyugat-Afrikában. Amikor megérkezett a nemzetközi segítség Afrikába, mindent azonnal elköltöttek a betegek ellátására és a segélymunkások alkalmazására.
Egy ellenőrzés során most kiderült, hogy a pénz nem minden esetben került jó helyre. A Vöröskereszt volt munkatársai és egy Sierra Leone-i bank alkalmazottjainak összejátszása miatt 569 millió forintos kárt okoztak a szervezetnek. Ezen kívül Guineában és Libériában is találtak sikkasztásra utaló bizonyítékokat, a simlis alkalmazottak mindent összevetve 1,6 milliárd forintnyi pénzt loptak el a Vöröskereszttől például hamis számlázással és az alkalmazottak túlbérezésével.
A szervezet közölte, kész azonnal megfosztani a sikkasztásban érintett alkalmazottait mentelmi jogától, előjogaitól. (MTI)