Előkerült egy videó a Fradi-meccsen kirobbant verekedésről

bűnügy

Egy videó is előkerült arról a verekedésről, ami szombat este tört ki, amikor három és fél év után visszatértek az Fradi-ultrák a Groupama Arénában. A verekedésben ketten sérültek meg súlyosan. 

Forrás

Az egyik szemtanú az Indexnek azt mondta, hogy  a félidőben a mosdók és a büfék előtt hatalmas tömeg alakult ki. Ekkor egy fekete ruhás csoport a B1 szektor lépcsőjénél elkezdett beöltözni, maszkokkal, sálakkal, kendőkkel és kapucnival takarták el az arcukat, majd hirtelen szervezett sorokba álltak össze, a célpontjuk pedig a Bonyha becenéven ismert, szürke melegítős, ex-vezérszurkoló volt. A szemtanú szerint Bonyha is számított a balhéra, mert nagyon  feszültnek tűnt.

Arra lehetett számítani, hogy balhé lesz a stadionba visszatérő régi ultrák és a távollétükben a szurkolást irányítani próbáló Bonyha között. Hamburger Ádám, a stadionban újra megjelenő Green Monsters vezetője a meccs előtt egy interjúban bejelentette, hogy mostantól már nem Bonyha a vezérszurkoló a stadionban. 

Hogy a verekedés hogyan kezdődött, az egyelőre nem világos. A videón már az látszik, hogy Bonyhát körbeveszik a büfé előtt, és kukákkal és sörrel dobálják, több szurkoló pedig elkezdett menekülni. Bonyha a lépcsőfelé hátrált, de egy kuka úgy eltalálta, hogy kibillentette az egyensúlyából. Ekkor lerohanták, és addig verték, amíg a biztonsági szolgálat meg nem érkezett. A szemtanú szerint rajta kívül két másik sérült is volt a helyszínen, mind a kettőnek a lábán volt vágás, az egyik rengeteg vért veszített. A beszámolók szerint a kést Bonyha ránthatta elő. Az sem tisztázott egyelőre, hogy a kés hogyan kerülhetett be a stadionba.

A verekedés után a rendőrség az Indexnek azt írta, hogy „a verekedés során az elsődleges információk szerint egy ember könnyebben, kettő pedig súlyosan megsérült. Az eset körülményeit a Budapesti Rendőr-főkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja”.