NBI-es vagy német a hét hülye focistája?

futball

A címre a Mainz kapusa adta be ezt az erős pályázatot: 

Forrás

A meccs után röhögve megmutatták Robin Zentnernek a jelenetet. Azt mondta, hogy egyszerűen összekeverte a 11-es pontot a labdával. Akkor kapott észbe, amikor nem érzett semmiféle ellenállást a rúgásnál. Az öltözői zríkálásra felkészült, és talán nevetni is tud majd az egészen egy kicsit később, mert végülis nem kaptak gólt belőle.

És akkor itt van az NBI-es versenyző, a Honvéd védője, Đorđe Kamber, akinek megsérült a lába, de annyira, hogy fél lábon ugrálva a másikkal egy baromi nagyot belerúgott a kapufába:

Forrás

Kambert szerencsére nem kellett lecserélni. 

Nemcsak játékos, bíró is nevezett. A Videoton-Mezőkövesd meccsen Karakó Ferenc belefújt a székesfehérváriak támadásába, mert lesen kapta a labdát Henty, aki azért belőtte a helyzetet. Végülis igaza volt, mert a bíró aztán teljesen érthetetlen módon felülbírálta a döntését és megadta a gólt.

Forrás