Busai Attila a Diósgyőr játékosa, de korábban sokat focizott a Ferencvárosban is. A hétvégén ötödik sárga lapja miatt eltiltását töltötte, tehát semmiképp nem léphetett pályára.
De Busainak inkább Fradi-meccsre volt kedve menni ahelyett, hogy elkísérje saját csapatát a Balmazújváros elleni meccsre, amit ráadásul Debrecenben rendeztek. Busai ezért úgy döntött, hogy nem megy el Debrecenbe, az edzőjének pedig azt kamuzta, hogy tévén nézi a meccset. Bódog Tamás vezetőedző már ennek sem örült, és 500 ezer forintra büntette a játékost, amiért távol maradt a kerettől. De Busai még ennél is nagyobb szerencsétlennek bizonyult:
egy fótóról kiderült, hogy nem is nézte a Diósgyőr meccsét a tévében, mert épp a Fradi-Debrecen derbin ült a Groupama Arénában,
amiért az edző adott neki még 500 ezer forint büntetést. A sokáig Németországban edződő Bódogot érthetően meglepte, hogy mekkora madárnak nézi saját játékosa, de ezt nem a nyilvánosságban akarta megvitatni vele, és azt nyilatkozta csak, hogy csalódott benne, de továbbra is számít rá. (Nemzeti Sport)