Lovaskatonákat képez a honvédség

hadsereg

Múlt hónapban tették le az esküt, a héten pedig háromnapos intenzív alapkiképzésen is átesett a Magyar Honvédség első lovaskatona csoportja. A Sonline.hu beszámolója szerint tizennyolc kaposvári a Kaposvári Önkéntes Területvédelmi Tartalékos Szakasz tagja lett. Az alapkiképzésen részt vett Decsi Katalin a lapnak elmondta, hogy

"elsősorban a magyar öntudatom miatt vállaltam a feladatot, valamint a plusz lovaglási lehetőség vonzott."

A kiképzést vezető Nevelős László alezredes szerint a "mai, modern hadviselésben is helye van a lovaknak, mert olyan terepen is jól, illetve gyorsan lehet mozogni velük, ahová járművekkel nem lehet eljutni. A hadkiegészítő parancsnokságon kell jelentkeznie, aki katona szeretne lenni, ám azt megszűrik, kiből lehet lovas." Hozzátette: a 120 órás kiképzés folyamatos és az eskütétellel sem kell megvárni a nagy ünnepségeket, bármikor letehető.

A honvédség célja megyénként egy-egy tartalékos lovas szakasz kiállítása, hozzá egy 500 lóra tervezett ménes felállítása.