Beterjesztették Oroszországban a törvényt, amely alapján a kormány bármilyen, az országban működő külföldi sajtóterméket idegen ügynökké nyilváníthat, jelentette a BBC. A javaslat válasz arra, hogy az Egyesült Államokban arra utasították a Kreml propagandatévéjét, az RT-t, hogy regisztrálja magát idegen ügynökként a vonatkozó törvények szerint.
Az amerikai titkosszolgálatok egybehangzó következtetései szerint a Kremlből kézivezérelt orosz tévé álhíreivel aktívan befolyásolta az amerikai választások kimenetét.
Az új orosz törvény alapján a külföldi alapítású, külföldről anyagilag támogatott sajtótermékeknek kéne regisztrálniuk. Ezen túl további követelményeket is támaszthatnak velük szemben, amelyeknek ha nem felelnek meg, akár meg is vonhatják az engedélyüket. A törvény elemeiben a civil szervezeteket listázó - a hasonló magyar törvény mintájául is szolgáló - törvényt idézi, írja a BBC.
A törvényt első olvasatban megszavazó állami Duma alelnöke, Pjotr Tolsztoj azt mondta, hogy "ezt a döntést ránkerőltették, egyikünk sem akart ilyen döntést hozni". Egyben kijelentette, hogy a szabályozás "egyáltalán nem érinti a szólásszabadság helyzetét a hazánkban".
A törvényt még a felsőháznak és Vlagyimir Putyinnak is jóvá kell hagynia. Amennyiben ez megtörténik, az orosz igazságügyi minisztérium döntheti el, hogy mely sajtótermékekre vonatkozik.