A végrehajtási eljárás alatt álló adózók listájára felkerült a Csíki Sör Magyarország Kft - írja a hvg.hu. A NAV rendszerében november 12-én szerepelt a tartozás, de azóta akár el is tűnhetett, mert hetente frissítik az adatokat. A cég azt írta a lapnak, hogy nemrég egy adminisztrációs hiba miatt rosszul kalkulálták a befizetendő áfa összegét, de az nem derült ki, hogy a jelenleg érvényben lévő végrehajtási kötelesség ezt az összeget érinti, vagy más követelést.
Az ügy azért érdekes, mert nemrég a Magyar Nemzet arról írt, hogy a Csíki Sör gyártója súlyosan eladósodott, és
"a hitelezők szorításában az előremenekülést választó cég taktikája nem jött be: a magyarországi piacon nem kelendő a portéka, így még nagyobb lett a baj".
A Csíki akkor azt írta nekik, hogy csődközeli állapotról szó sincs, az eladásaik pedig hónapról hónapra nőnek. Az viszont tény, a vállalkozást vezető Lénárd András a Világgazdaságnak augusztusban azt mondta, hogy „a vázolt okok miatt a nyári szezonban sem nőttek az eladásaink, valamilyen más irányt kellett hát találnunk, hiszen a gyártókapacitásunk tavalyi bővítését elsősorban a magyarországi piaci reményeinkre alapozva hajtottuk végre.” (hvg.hu, Magyar Nemzet)