A Magyar Nemzet tette közzé a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal legfrissebb adatsorát, ami szerint
idén októberre már meghaladta az ezret a befogadottak száma. Tavaly ez a szám az ötszázat sem érte el.
Sőt, soha annyi oltalmazotti státust nem osztottak még ki, mint 2017-ben.
Idén eddig
Oltalmazotti státust olyanok kapnak, akiket nem személyes ok miatt üldöznek hazájában, hanem általános ok miatt kell menekülnie, ilyen például a háború. A Magyar Helsinki Bizottság szerint a menekült és az oltalmazotti státus közt a lényegi különbség, hogy
az oltalmazottak nem élhetnek a családegyesítési jogukkal.
A magyarországi menekülttáborok kiürültek - írja a lap. A tavalyi kétezer őrizetessel szemben idén a négyszáz főt sem éri el a zárt táborokba lévők száma. A kitoloncolások Magyarországon is nehezen haladnak,
mindössze 402 eset történt, főleg Pakisztánba, Algériába, Szerbiába és Nigériába.