Vasárnap hivatalosan is eldől, hogy Merkel mögött lesz-e új koalíció

külföld

Ez az a vasárnap, amit Angela Merkel utolsó határidőnek adott, hogy megegyezzen a kormányozni készülő pártokkal a koalícióról.

Úgy néz ki, hogy az általa vezetett CDU és állandó szövetségese, a CSU mellett a Zöldek és az FDP alakíthatnak majd kormányt, a tervek szerint karácsony előtt néhány nappal.

Most vasárnap kellene a pártoknak elvi beleegyezésüket adni, hogy biztosan lesz koalíció. Kemény tárgyalások mentek az elmúlt hetekben, mert ezek a pártok még sohasem kormányoztak így együtt, és elég sok kérdésben nagyon ellentmondó dolgokat ígértek a kampányban. Különösen a két kisebb párt, az FDP (szabad demokraták, piacpárti jobboldali liberálisok) és a Zöldek (környezetvédő, baloldali globalizáció-kritikusok) között éles a különbség.

Két nyitott fontos kérdés megoldása vár vasárnapra: a migráció és a szén-dioxid kibocsájtás ügye. Az FDP és a CSU határozott lépéseket akar a bevándorlás kordában tartására, míg a Zöldek az eddigi szabályokat is túl megengedőnek vélték. A másik ügyben az FDP a német ipar szempontjait akarja érvényesíteni, míg a Zöldeket a globális felmelegedés elleni küzdelem érdekli jobban.

A német közéletben szinte mindenki megegyezésre számít, és a német államfő is önmérsékletre és felelős megállapodásra szólította fel a pártokat.

Angela Merkel a pénteki koalíciós egyeztetés után.
Fotó: MICHAEL KAPPELER/dpa Picture-Alliance/AFP

Most csak az elvi megállapodásra van szükség, hogy akarják mindannyian az új koalíciót, a részleteket és a tárcák elosztását még legalább három hétig tovább egyeztethetik. 

A most vasárnapi határidőt Angela Merkel kancellár szabta. Ha nem lenne megegyezés, akkor elvben új választást kellene kiírnia a köztársasági elnöknek. (bloomberg