Az indiai kormánypárt egy tagja 1,5 millió dollárt ígért, ha valaki lefejezi Bollywood legismertebb színésznőjét

külföld

El kellett halasztani az idei őszre tervezett bollywoodi kasszasiker bemutatóját, miután egy kormánypárti politikus 10 millió crore rúpiát, azaz mintegy 1,5 millió dollárt ajánlott a film rendezőjének és főszereplőjének fejéért. 

A Padmavati című film a 14. században élt Padmini királynő életéről szól, és hindu nacionalista csoportok szerint súlyosan sérti vallásukat és történelmüket. Az utóbbi időszakban, nem függetlenül a hindu nacionalista Narendra Modi miniszterelnök felemelkedésétől, látványosan megerősödtek a hasonló csoportok. Korábban mi is írtunk arról, hogy hogyan váltak például egyre gyakoribbá a muszlimok ellen elkövetett lincselések

Deepika Padukone
Fotó: STR/AFP

A mostani botrány azután robbant ki, hogy a második kasztbeliek közé tartozó rádzsputokhoz köthető Karni Sena csoport tagjai kikeltek a film ellen, mivel szerintük az alkotás meghamisítja a történelmet azzal, hogy a királynő és egy muszlim megszálló közötti szerelmi kapcsolatot mutatja be. De az is zavarta a csoportot, hogy látni a királynő derekát az egyik énekes jelenet során. Országos bojkottot hirdettek, és záporoztak is a halálos fenyegetések a film főszereplőjére, Deepika Padukonere, illetve a rendezőre, Sanjay Leela Bhansalira. 

A rendező hiába védekezett azzal, hogy nincs is ilyen szerelmi szál a forgatókönyvben, és a film előzetesét is direkt úgy rakták össze, hogy a rádzsputok nagyon bátor harcosoknak tűnjenek a muszlimokkal szemben, a halálos fenyegetések nem szűntek meg India egyik legnépszerűbb színésznőjével és egyik legismertebb rendezőjével szemben. 

A fenyegetéseket élesen elítélte a kormányzó Bháratíja Dzsanata Párt (BJP) több vezetője, és Karnataka állam egyik minisztere védelmet is ígért a színésznőnek és családjának. Más államokban viszont miniszterek azt követelték, hogy vágják ki a botrányt kiváltó jeleneteket, mire válaszul elhalasztották a bemutatók. 

És a kormánypártban is akadtak azért radikálisabb hangok: Surajpal Amu, a BJP állami szintű sajtókoordinátora arról beszélt egy vasárnapi tüntetésen, hogy 10 millió crore rúpiát ajánlanak fel annak, aki lefejezi a rendezőt és a színésznőt. Szavait később megismételte az Indian Express-nek is. A BJP egy hivatalnoka elítélte Amu szavait, és felmerült, hogy a párt további lépéseket is tervez ellene. 

A botrányt elindító Karni Sena csoport egy tagja, Mahipal Singh Makrana arról beszélt, hogy a rádzsputok sosem emelnek kezet nőre, de ha szükség lesz rá, azt fogják tenni a színésznővel, amit Lakshman tett Surpanakhával, utalva egy hindu eposzra, melyben egy férfi levágta egy nő orrát. A csoport tagjai rongáltak már meg mozikat és égettek plakátokat is az elmúlt hetekben. 

Bollywood a kétezres évek elejéig a tabudöntésekről szólt, többek között csókolózások és házasságon kívüli kapcsolatokat is bemutattak, ami addig elképzelhetetlen volt indiai filmekben. Ugyanakkor Modi hatalomra kerülésével felerősödtek azok a nacionalista hangok, melyek egyre jobban ki akarták szorítani a muszlim szereplőket a filmekből. (Washington Post)