Interjút kért az RTL Klub a kormányzati propaganda célkeresztjébe állított Soros Györgytől, aki a napokban közleményben, majd a Financial Times-nak adott interjújában is reagált az ellene és általa támogatott szervezetek ellen indított „nemzeti konzultációra”.
A közleményben pontról pontra cáfolta a konzultációban sugalmazott kérdések válaszait, az interjúban pedig arról beszélt, hogy Orbán Viktor maffiaállamában nincsenek biztonságban azok, akik ellenvéleményt fogalmaznak meg, titkosszolgálati megfigyelésnek vannak kitéve, köztük azok is, akiket a Nyílt Társadalom Alapítvány támogat.
Soros az RTL Klubnak küldött videóüzenetében azt hangsúlyozza, hogy épp azok miatt nem maradhatott csendben, akiknek a munkáját besározzák, bemocskolják a Fidesz politikusai, mert „rosszul esik” az alapítvány dolgozóinak, ezért „meg kell szólalnom és meg kell védenem őket”.