Vona koalícióra lépne az LMP-vel és a Momentummal is

POLITIKA

A Jobbik elnöke miniinterjút adott a pártjához még közelebb sodródott Magyar Nemzet-Hír TV tengelynek és arról beszélt, hogy szerinte egyre több választó hajlik az ellenzéki pártok közötti együttműködésre, közvetve még a Gulyás Márton által gründolt Közös Ország Mozgalmát is méltatja. 

Vona szerint csak a 21. századi  pártokkal tud elképzelni együttműködést, közülük is a Momentumot és az LMP-t említi, és ugyan mind a három párt egyedül indul majd a választáson, gy esetleges kormányzati együttműködésre a Jobbik nyitott lenne. 

"Ha a helyzet azt kívánja meg, hogy az Orbán kormány lebontása csak a 21. századi pártok összefogásával valósulhat meg, én erre nyitott vagyok" 

- mondja Vona, aki szerint se tapogatózás, se tárgyalás nem volt idáig, nem is fog kezdeményezni, de  „történelmi helyzetben” lehet szükség egyezségre.  (Magyar Nemzet)