Halászni indult, mocsárba ragadt, öt napig vesztegelt az autójukba ragadva az a két férfi, akiket kedden menekítettek ki a rendőrök Ausztrália nyugati partjainál. A szerencsétlenül járt horgászok a Dampier-félszigeten sodródtak el a láposabb részeken, olyannyira, hogy csak az autó tetején tudta túlélni az egyre magasabbra csapó hullámokat, és megmenekülni a körülöttük cirkáló krokodiloktól. Velük volt ráadásul egy kutya is, akit szintén meg kellett védeni a ragadozó hüllőktől. Be kellett osztaniuk azt a kevés italt és ételt ami náluk volt. Megpróbáltatásaikat videón rögzítették, már készültek a szokásos búcsúüzenetek, végül a levegőben kutató rendőrök megtalálták őket.
(BBC)