A Sevilla FC a Liverpool elleni heroikus 3-3 után közleményben erősítette meg, hogy a csapat edzője, Eduardo Berizzo prosztatarákkal küzd, de a csapat kitart mellette. A 48 éves argentin edzőnél úgynevezett adenokarcinómával diagnosztizálták.
A játékosok néhány nappal a bravúros meccs előtt, a Celta ellen 2-1-re megnyert bajnoki után tudták meg, hogy vezérük beteg.
A klub részéről José Castro elnök nyilatkozott és teljeskörű támogatásáról biztosította Berizzót. Szerinte a legfontosabb, hogy az edző erősnek érzi magát és felkészült a kezelésre.
"Ez egy személyes ügy, de én szeretném világossá tenni mindenek előtt, hogy ő a mi edzőnk. Kitartunk mellette ebben a küzdelemben és támogatjuk. Ő azt szeretné, ha minden a normális kerékvágásban haladna tovább, jó hangulatban van, készül a küzdelemre" - mondta el az elnök, aki cáfolta azokat a híreszteléseket, amik szerint az edző a BL-harc szünetében beszélt először a betegségről a játékosokkal.
A klub csak a Liverpool-meccs után, csütörtök reggel akarta nyilvánosságra hozni az ügyet, de az információ már szerda este kiszivárgott. Castro elárulta azt is, hogy a Barcelona azonnal felvette a Sevillával a kapcsolatot és felajánlotta a teljes orvosi stábot Berizzo gyógyulása érdekében. Több klub is támogatásáról biztosította a Sevillát és edzőjét is.
Berizzo a Newell's Old Boys, az Atlas és a River Plate játékosa volt Argentínában, mielőtt Marseille-be, a Celtába majd a Cadízba igazolt. Edzőként volt az Estudiantes és a Celta edzője, mielőtt idén a Sevilla padját választotta. (goal.com)