Hiába adták át november elején a Haladás 15,2 milliárdos stadionját Szombathelyen, a csapat mégsem használhatta, mert elvileg garanciális munkák miatt november 20-ig munkaterületté nyilvánították a létesítményt.
A Nyugat.hu szerint Haladás focicsapat 75 milliót kap majd az önkormányzattól a bérleti díjra, de ez a pénz csak január 1-től lesz elérhető. Pedig idén még fogadniuk kellene a Fradit és a Videotont is.
A lap szerint két hazai meccset csak úgy tudják az új stadionban megrendezni, ha az önkormányzat külön fizet a stadiont működtető önkormányzati cégnek. A két idei meccsre szóló 8 millió 630 ezer forintjába kerül a városnak. A szerződésről a szombathelyi önkormányzat Jogi és Társadalmi Kapcsolatok Bizottsága pénteken dönt.
Abban a szombathelyi stadionban, amit a kormánykedvenc, de a valódi tulajdonosát titkoló cég épített. Az aréna sokkal drágább lett a tervezettnél, és egyelőre lövésük nincs, hogyan fogják üzemeltetni.
"Nagyon sajnáljuk, hogy mintegy 300 sportolónk immár második hete nem tud edzéseket végezni" - írták az utánpótlásszakosztály vezetői a szülőknek.