Előzetesbe került a nyíregyházi férfi, aki hagyta kihűlni a beteg feleségét

bűnügy

A Nyíregyházi Járásbíróság előzetes letartóztatásba helyezett egy férfit, aki a gyanú szerint nem fűtötte beteg felesége szobáját, ezért a nő meghalt – közölte a Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője az MTI-vel. A végzés jogerős.

Toma Attila közleményében azt írta, G. I. K. ellen védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt indult eljárás. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2016 végén a feleségével közös családi házukban a beteg, mozgásképtelen asszony által használt szobában nem fűtött, ezért a nő december 19-én kihűlés és szívelégtelenség miatt meghalt. (MTI)