A Hollywood Reporter megszerezte a gyártó Media Right Capital alelnökének egyik levelét, amiből az derül ki, hogy a tervek szerint - ha sikerül ebben megállapodni a Netflix produkciós céggel - két hét múlva, azaz december 8-án folytatódik a House of Cards folytatása.
Ez nem volt egyértelmű azok után, hogy a vállalat előbb bejelentette, hogy nem készül több széria a sorozatból, majd felfüggesztette az aktuális, hatodik évad forgatását is.
A sorozat gyártását azok után állította le a gyártó a produkciós cég Netflix javaslatára, hogy a főszereplő Kevin Spacey-ről kiderült, Anthony Rapp színész mellett a stáb több tagját is zaklatta. A Netflix ezt követően minden kapcsolatot megszakított a színésszel, aki bejelentette, hogy kezeltetni fogja magát.
A levélből kiderül többek között, hogy a forgatókönyvírók a forgatás felfüggesztése óta is azon dolgoztak, hogy kiírják a történetből az egykori főszereplő Frank Underwoodot, akit a sorozat alatt lépésről lépésre szorít háttérbe felesége, a Robin Wright által formált Claire Underwood. (Hollywood Reporter)