Nyolc hónappal az első korallátültetés után sikeresnek minősítették a kísérletet az ausztrál Southern Cross Egyetem kutatói, akik a korallok áttelepítésével a felmelegedő óceánban pusztuló Nagy-korallzátony megmentésén kísérleteznek.
A kísérlet részeként a Heron-sziget környékén, a még nem károsodott részről gyűjtöttek korallpolipoktól ivarsejtet, amit aztán lárvává nevelve ültettek át már károsodott részekre. Nyolc hónappal később úgy tűnik, hogy az áttelepített korall szépen fejlődik.
A kutatók szerint kísérletük bebizonyította, hogy "elkezdhetjük helyreállítani és meggyógyítani a pusztoló korallpopulációt azokon a területeken, ahol a korallok természetes lárvautánpótlása nem biztosított".
Az ígéretes kísérlet nyomán a tudósok most azzal foglalkoznak, hogy a technológiát tovább fejlesszék, és szélesebb skálán tegyék lehetővé a pusztuló korallzátonyok újjáélesztését. (Via MTI)