A 168 Óra úgy tudja, hogy lényegében készen van a Fidesz 106-os listája azokkal a jelltekkel, akik egyéniben indulhatnak a 2018-as választásokon. A lap szerint már csak Kövér László választmányi elnöknek kell ráütnie a pecsétet a névsorra.
A listán mindössze két választókörzetnél nincs még fideszes név. Az egyik a budapesti 01-es számú, Rogán Antal egykori birodalma, ahol az indulónak az egyttes Juhász Péterre és a momentumos Fekete-Győr Andrással kellene megküzdenie. A másik a csongrádi 01-es körzet, ahol a szegedi szocialista polgármesterrel, Botka Lászlónak nem sikerült még kihívót találni.
Néhány érdekesebb körzet és jelölt:
- Németh Szilárd hiába vesztett 2014-ben, megint nekifuthat Csepelnek.
- Erzsébetvárosban viszont, ahogy már sejteni lehetett, a 2014-ben szintáén vesztes Rónaszékiné Keresztes Monika nem kap még egy esélyt, helyette Orbán Ráhel ügyvédje, Bajkai István lehet a jelölt. A 168 óra szerint őt maga Orbán Viktor győzte meg erről.
- A VIII-IX. kerületben Kocsis Máté józsefvárosi polgármester indul, tehát ő feladni készül az állását.
- A Fidesz szempontjából talán legreménytelenebb XIII. kerületi körzetben Harrach Péter fia, Tamás próbálhatja meg.
- Gulyás Gergely a XII. kerületben lesz először egyéni jelölt.
- Zuglóban Jelen Tamás indul a 2014-ben vesztes Papcsák Ferenc helyett.
- Rétvári Bence Vácon indul.
- Tapolcán az a Fenyvesi Zoltán, aki az időközi választáson kikapott a Jobbiktól.
- Simonka György karrierje hiába van tele borányokkal, Orosházán ő lesz a jelölt. A hasonlóan balhés Mengyi Roland helyezz viszont Koncz Ferenc szerencsi polgármestert indítják Tiszaújvárosban.
- Lázár János Hódemezővásárhelyen, Kósa Lajos Debrecenben indul. A Fidesz többi nagy neve csak a választási listán lesz rajta.