Detroit valóságos szellemvárossá lett az autóipar krízise óta, minden évben ezrek hagyják el a romosodó nagyvárost, ahol egymást követik a magukra hagyott épületmonstrumok, köztük Amerika egyik legnagyobb valaha volt stadionja, az 1975-ben épült Pontiac Silverdome, amely egykoron Super Bowl-nak, pápai látogatásnak is helyt adott, de játszottak itt meccset az 1994-es foci-vb-n is, sőt ez volt az egyetlen befedhető stadion az amerikai tornán. 2001-ig a Detroit Lions NFL-csapat otthona volt az aréna, de mióta a csapat elhagyta azt, lényegében üresen, teljesen kihasználatlanul áll. A 80 ezer férőhelyes stadion lebontásáról idén júniusban döntöttek a tulajdonosok, miután sokadjára sem sikerült értékesíteni az épületet. A robbanás nem sült el túl jól: lényegében érintetlenül hagyták a több mint 40 éves betontömböt. A detonációtól a tartóoszlopok megrogyását és a felső karéjok leomlását várták, de lényegében semmi nem történt. Egyelőre vizsgálják, miért nem sikerült lerombolni a Pontiac Silverdome-ot. Az előzetes tervek szerint a teljes bontás egy évig tart majd.