Az amerikai Vox Media körlevelet küldött dolgozóinak, melyben azt írják, a szokásos open bar, vagyis korlátlan italfogyasztás helyett idén mindenki két darab italjegyet kap, azok felhasználása után pedig csak alkoholmentes italokat vásárolhat.
„Tudjuk, hogy nem mindig az alkohol a szakszerűtlen viselkedés oka, de az igaz, hogy az olyan környezet, ami buzdítja a túlzott alkoholfogyasztást, hozzájárul a problémához.”
A Vox maga is érintett a zaklatási ügyekben - volt vezérigazgatóját, Lockhart Steele-t zaklatási vádak miatt rúgták ki.
A vállalat azonban nem az egyetlen, ami idén visszafogja az alkoholt, általános trendről van szó.
Amerikában idén a cégek 11,3 százaléka egyáltalán nem tart idén karácsonyi bulit, ami nem tűnik soknak, de a tavalyi 4 százalékhoz képest elég komoly növekedés. Mivel pedig ennek gazdasági oka most nem igazán lehet, a MarketWatchnak nyilatkozó szakértő szerint a háttérben egyértelműen az áll, hogy
a cégek el akarják kerülni a zaklatási ügyeket.
Ugyanez igaz az alkoholfogyasztára is: tavaly a cégek 62 százaléka kínált alkoholt a buliján idén már csak 48,7.