Magyarországra menekült 11 török néptáncos

KULTÚRA

Egy nemzetközi fesztivált kihasználva Magyarországra menekült egy török néptánccsoport 11 tagja. 

A Dogan nevű török hírügynökség beszámolója szerint az összesen 16 fős csoport november 5. és 10. között fellépett egy budapesti rendezvényen. Vissza azonban csak öten tértek Törökországba. A Dogan értesülése szerint a táncosok átlagéletkora 20 év felett volt. 

A Hürriyet szerint a táncosok menedékjogot kértek Magyarországot. 

Ahhoz, hogy az egyesület külföldre utazhasson, a törvény értelmében először a Török Néptáncszövetséghez (THOF) nyújtott be kérelmet. A jóváhagyást követően a csoporttagok számára az ankarai rendőrség szolgálati útlevelet állított ki. Ezek birtokában a táncosok viszont már a rendezvény előtt, november 1-jén Budapestre utaztak.

A Dogan úgy tudja, hogy ugyanettől az egyesülettől júliusban Bosznia-Hercegovinában lépett fel egy csoport, és onnan még mindegyikük hazatért.

A Török Néptáncszövetség (THOF) idén 86 különböző egyesületnek és klubnak engedélyezte, hogy külföldi rendezvényen vegyen részt - írta a hírügynökség. Egyúttal rámutatott, hogy a szóban forgó csoport minden tagjának friss volt az engedélye.

Az ankarai főügyészség nyomozást indított az ügyben. (MTI)