Taóból taózik Tállai András kedvenc focicsapata

gazdaság

Mezőkövesden élnek a legnagyobb adóügyi mágusok, nem is véletlen, hogy a város volt polgármestere, Tállai András lett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vezetője. Látszik a szakértelem: a város focicsapatát működtető cég, a Mezőkövesd Zsóry FC Kft. a nyeresége után keletkező adója egy részét nem a költségvetésbe fizette be, hanem látványcsapat sport támogatásra használta. Ebben ugye az a pláne, hogy a Mezőkövesd Zsóry FC Kft., mint a helyi focicsapat működtetője, maga is jogosult látványcsapat sport támogatásra, tehát a nyereségének egy részét innen szerezte.

Azaz a Tállai-féle focicsapat még abból a pénzből is taótámogat, amit eleve taótámogatásból gyűjtött.

Ez ugyan törvényes, morális-erkölcsi aggályokat azokban felvet, hiszen a társasági adó az államkasszába is befolyhatna, minden magyar közös boldogulására. Pont ezért a legnagyobb állami cégek általában ódzkodnak is ilyen támogatásra adni az adójukat, mert azzal a fideszes politikusok nehezebben ismételgethetnék a kamerák előtt, hogy a taótámogatásokra szánt pénz nem közpénz.

Önkormányzati cégeknél azonban már nem figyelnek annyira az ilyen nüanszokra: a Budapesti Városüzemeltetési Holding Zrt. leányvállalatai például közel 1,2 milliárd forintot fordítottak sportegyesületek támogatására. A Mezőkövesdi (!!!) Városgazdálkodási Zrt. pedig 3 év alatt 7 millió forintot utalt sportszervezetnek az államkassza helyett. (G7)