Űrhajójavítással is foglalkozó haditechnikai cégben lett vezető Nógrádi György

gazdaság

Nógrádi György, a fantáziátlan emberek Georg Spöttléje még szeptemberben vezető tisztségviselő és igazgatósági tag lett a Magyar Haditechnikai Fejlesztő és Gyártó Zártkörűen Működő Részvénytársaságban, azaz az MHFGY Zrt.-ben.

A cég tevékenységi körei között kevésbé érdekes dolgok is szerepelnek, mint a konferenciaszervezés vagy a tanácsadás, de van ennél sokkal jobb is:

repülőgép, űrhajó javítása.

Nógrádi a Magyar Narancs ezzel kapcsolatos kérdéseire nem akart válaszolni, csak annyit mondott, hogy

„…most két hétig nem vagyok Magyarországon. Ha megjöttem, akkor írjon rosszat rólam”.

A cég kispesti székhelyére több cég is be van jegyezve, többek közt a szintén pár hónapja alapított Future Force, amelynek két tulajdonosa is Nógrádi társa az MHFGY Zrt.-ben, és a Future Force  tevékenységi körei közt megtalálható a honvédelem, a fegyver- és lőszergyártás, és a repülőgép, űrhajó javítása egyaránt. A Magyar Narancs szerint a Nógrádi körüli vállalkozók épp a magyar hadiiparba szeretnének beszállni több céggel is, és úgy tűnik, Nógrádi maga is osztozhat velük ebben a nemes célban.

Mit tudunk tehát most? Nem sokat. Ahogy a Professzor úr mondaná:

Forrás

(Magyar Narancs)