A Momentum közleményben reagált arra, hogy a Jobbik 660 millió forintos büntetést kapott az Állami Számvevőszéktől, és emiatt a pártnak nem marad pénze a kampányra, sőt kérdéses, hogy egyáltalán el tudnak-e indulni a 2018-as választáson. (A Jobbik emiatt egész nap válságtanácskozást tart.)
A Momentum azt írja, hogy kiállnak a Jobbik mellett, de csak ha a párt tisztázza az orosz kapcsolatait. „Az Állami Számvevőszék valamiért éppen a választások előtt emleget tiltott támogatást a Jobbik pénzügyei körül, miközben a Fidesz módszerei ellen nem szólal fel. Bár a Jobbikot ugyanazok a jogok és kötelességek illetik meg, mint minden pártot, amelyik a demokratikus versenyben ma részt vesz Magyarországon, a demokrácia melletti elkötelezettségüket és ártatlanságukat bizonyítaniuk kell” – írja a Momentum, az alábbi kérdésekre várva a választ:
„Ha a párt ezekre a kérdésekre kielégítő válaszokat ad, a Momentum kész támogatni a hatalommal szembeni fellépést” – írja a Momentum.
Rendkívüli megbeszéléseket tart a Jobbik, miután „teljes a padlássöprés” az ÁSZ-büntetéssel. Azt mondják, Simicska nem fogja kifizetni nekik.
Büntetéssel együtt 660 milliót akar behajtani rajtuk a számvevőszék.