Orbán: Ma már nagyon nehéz véleményeket elnyomni egy országban, hiszen mindannyian újságírók lettünk, mert fent vagyunk a közösségi médiában

POLITIKA

A miniszterelnök Mészáros Lőrinc megújult televíziójában hosszú interjút adott Kovács Andreának és Bayer Zsoltnak, aki – mint ismert – rendszeresen uszít a blogján és nemrég bíróság ítélte el, amikor arról beszélt, hogy a civileket a taknyukon, vérükön kell kirángatni a Parlamentből. Orbán ezért nem volt hajlandó elítélni, sőt Bayer azóta több állami elismerést is kapott, most pedig egy asztalnál ülhetett Fidesz-alapító társával.

A mostani beszélgetés nem sok újdonságot tartalmazott, volt sok brüsszelezés, sorosozás, bevándorlózás, illetve a baloldal hibáiról is beszélgettek. Az ún. Soros-hálózat elleni harcról például azt mondta, „minden, a nemzetközi gyakorlatban elfogadott eszközt használni kell”, és a kérdés alapján ideértette a titkosszolgálatokat is.

A legemlékezetesebb pillanat az volt, amikor Orbán azt védte, hogy a magyar nyilvánosságot szétverve kormányközelbe került, és rengeteg közpénzt elnyel a média nagy része.

Orbán azzal érvelt, hogy ma már nagyon nehéz véleményeket elnyomni egy országban, hiszen mindannyian újságírók lettünk, mert fent vagyunk a közösségi médiában.

Szerinte a kettős mérce sajátos magyar változata, hogy amikor a baloldal vásárolt médiát, akkor nem szóltak, amikor meg nemzeti-konzervatív tulajdonosok jelennek meg, vége a szólásszabadságnak. (Arról nem beszélt, hogy a politikai propaganda a rendszerváltás óta sosem volt ilyen súlyos.) Orbán szerint egyszerűen megfogadták, amit Medgyessy Péter miniszterelnökként mondott, vagyis hogy akinek tévé kell, vegyen magának. „Azt is mondhatnám, hogy a baloldal és Medgyessy Péter is elégedett lehet, hiszen meghallgatásra került a tanácsa” – mondta Orbán.

Azt persze nem fejtették ki, hogy Medgyessy 2002-ben azt mondta: egy közszolgálati tévé kell, ami korrektül tájékoztat, és nem a politikai pártok irányítják, aki pedig saját tévét akar, vegyen magának. Mindezt Orbán Viktor kijelentésére reagálta, miután a Fidesz-elnök azt kérte, hozzanak létre két egyenrangú közszolgálati csatornát, amik közül az egyiket az ellenzék irányíthatná.

Most ugye teljesen más a helyzet, hiszen nem elég, hogy a köztévét teljesen elfideszesítették, még azon felül is van egy rakás kormányhű médium, a sajtó pedig a Freedom House idei jelentése szerint egy éven belül 4 pontot romlott a magyar sajtószabadság helyzete, és már csak részben szabad, ezzel Románia és Bulgária mögé kerültünk.

Kapcsolódó cikkek

Itt a teljes médiarendszerváltás: a Nap TV volt székházában újult meg az Echo TV

Ha ez nem szimbolikus, akkor semmi: az új rendszer nagy tévéje elfoglalja az előző rendszer nagy tévéjének helyét.

plankog
media

Bayer Zsolt üzent a tüntető fiataloknak: Majd megtapasztaljátok, milyen érzés üldözöttnek és fenyegetettnek lenni

A Fidesz-párttag szerző szerint hamarosan ők is az utcára fognak menni, hogy megvédjék azt, ami nekik fontos és szent.

Horváth Bence
POLITIKA

200 ezer forintot kell fizetnie Bayer Zsoltnak, amiért arról beszélt, hogy a civileket a taknyukon, vérükön kell kirángatni a Parlamentből

A Médiatanács határozata kimondta, hogy Bayer kijelentési sértették az emberi méltóságot és gyűlölet keltettek a civilek ellen.

Horváth Bence
bűnügy

Orbán nem volt hajlandó elítélni a konkrét vérontásra felszólító Bayer Zsoltot

A megtámadott civilek viszont közleményben tiltakoztak a megfélemlítés ellen.

Szily László
POLITIKA

Figyelem, olvasni tudó emberek! Hivatalos: Bayer Zsolt Petőfi Sándorhoz hasonlítható

Ezt mondta ugyanis Kerényi Imre. Nem akarom elvenni Németh Szilárd munkáját, de azért erre már én is csak annyit tudok mondani, hogy provokáció.

Herczeg Márk
elmebaj

Iszonyatosan sokba kerül nekünk a Fidesz-média

A fideszes politikai gépezet magánkézben lévő médiaplatformjai összesen 48 milliárd forintot húztak be tavaly, idén durvább lesz.

kasnyikm
Média

Ez nem újságírás, ez politikai nehézfegyverzet

A Rogán–Habony-propagandagép új dimenzióba helyezte a politikai kommunikációt Magyarországon, és háborút indított a hagyományos nyilvánosság felszámolásáért.

Rényi Pál Dániel
média

Újabb listán szorultunk Románia és Bulgária mögé: kijött a jelentés a sajtó szabadságáról

Egy éven belül négy pontot romlott a sajtószabadság helyzete, és csak részben szabad a sajtó a Freedom House jelentése szerint.

Király András
POLITIKA