A nap híre volt, hogy Pócs János fideszes képviselő olyan képet posztolt, amin egy Ő VOLT A SOROS feliratú leszúrt, összeégetett disznó fölött vigyorog egy csapat ember, és azt írta hozzá: „A jásziványiak az imént küldték ezt a fotót az erdélyi testvértelepülésükről. Ott már egy disznóval kevesebb van... :) Jó étvágyat!”
Miközben a sztorit felkapta a világsajtó is, Pócs János a 444-nek azonnal tagadott. Azt mondta, a disznónak semmi köze Soroshoz, eszébe sem jutott Soros György, amikor kiposztolta a Facebookra a leölt disznó fotóját, rossz az, aki rosszra gondol. (Vagy ahogy a New York Times megfogalmazta: „Pocs denied any connection between Soros and the pig.”)
Az, hogy a fotónak ekkora visszhangja lett, láthatóan a Fideszt is meglepte, ugyanis Pócs nyilatkozatát nem annyira sikerült egyeztetniük a máskülönben katonás rendben, központi közleményeket ismételgető párttagokat felkészítő kommunikátoroknak.
A Fidesz szóvivője, Puskás Imre például a pénteki sajtótájékoztatóján az RTL Híradó felvételei szerint azt mondta a témában, hogy óvatosabban kellene tréfálkozni. Puskás azt mondta:
„Ízlés dolga, hogy ezen ki tud nevetni, és ki az, aki nem tud nevetni.”
Nem határolódott el Pócs Jánostól, ami nem meglepő. (RTL Híradó)