Végleg kiűzték az Iszlám Állam katonáit Irakból

külföld

A Reuters jelenti, hogy az iraki fegyveres erők szombati közleménye szerint „teljesen felszabadították” az országot az Iszlám Állam uralma alól.

Az iraki hadsereg november 23-án jelentette be, hogy megindította az utolsó offenzíváját az Iszlám Állam sivatagban bujkáló tagjainak kézre kerítésére, és az általuk birtokolt területek visszaszerzésére Szaladdin, Ninive és Anbár tartományban - írja az MTI.

Moszul a felszabadítás után, 2017 júliusában
Fotó: AHMAD AL-RUBAYE/AFP

Az Iszlám Állam 2014 nyarán rohanta le Irak és a szomszédos Szíria kiterjedt térségeit. A dzsihadisták akkor rátették kezüket Irak második legnagyobb városára, Moszulra is, amelyet csak az idén júliusban tudtak visszafoglalni a kormányerők. Az iraki hadsereg szövetségeseivel együtt ezután sorra foglalta vissza a lakott területeket az iszlamistáktól, utolsóként a szíriai-iraki határon, az Eufrátesz partján fekvő Rava települését november 17-én.

Ezután a dzsihadisták kezén már csak lakatlan sivatagi területek, patakok menti területek és oázisokat maradtak, vagyis a dzsihadista szervezet által megszerzett iraki és szíriai területeken kikiáltott kalifátus gyakorlatilag megszűnt létezni.