A Közbeszerzési Hatóság jogsértőnek találta a római-parti mobilgát tervezését

politika
A Tér-Team által rajzolt Római mobilgát kritikája a KÉK által felkért szakértők anyagából.
Forrás: KÉK

Megsemmisítheti a római-parti mobilgát tervezési szerződését a Közbeszerzési Döntőbizottság, miután a szerződést jogsértőnek találó Közbeszerzési Hatóság november 27-én hivatalos eljárást kezdeményezett az ügyben. Erről a hatóság levélben tájékoztatta az ügyben beadványt benyújtó Jávor Benedeket, a Párbeszéd EP-képviselőjét.

Forrás

Jávor szerint amennyiben a tervezési szerződés semmis, akkor új közbeszerzést kell kiírni, majd újra kell tervezni a projektet. Ez egyben azt is jelentheti, hogy a változások miatt új engedélyezési eljárást kell lebonyolítani.

Az önkormányzat korábban úgy vélte, hogy mivel a Fővárosi Csatornázási Művek a saját cége, ezért nem kell közbeszerzést kiírni a tervezésre, mert az FCSM bárkit bevonhat alvállalkozóként a projektbe. A Tér-Team Kft. dolgozta ki a partra tervezett mobilgát szakmai körökben sokat bírált, veszélyesnek tartott tervét. (Via Magyar Nemzet)