Szétvuvuzelázta a költségvetési vitát a kameruni ellenzék

külföld

Kaotikus jelenetek között fogadta el az ország költségvetését a kameruni parlament. Illetve el konkrétan nem fogadta, szavazás nem volt, csak a káosz közepette a házelnök bejelentette, hogy vita nélkül elfogadták a költségvetést, aminek a parlamenti vitáját az ellenzék heves vuvuzelázással akarta megakadályozni.

Forrás

Ezzel párhuzamosan az angolajkú kisebbség képviselői a hivatalosan francia nyelvű országban őket érő diszkrimináció ellen is tiltakoztak. Az angolajkúak egyik képviselője Hermine Patricia Ndam Njoya elkezdte széthajigálni asztalát az ülésteremben. Azt, hogy pontosan mi történt, nem sikerült rekonstruálni, de végül egy kormánypárti képviselő vérző fejjel távozott. A kormánypárt szóvivője szerint "egy tárgy" találta el. Njoya elnézést kért a történtekért.

Kamerunban szeptemberben kezdődtek tiltakozások az ország nyugati, angolajkú tartományaiban az angolajkúak elnyomása miatt. A radikálisabb angolajkúak függetlenségi mozgalmat is indítottak. Az azóta eltelt időszakban még a legvisszafogottabb becslések szerint is legalább két tucatnyian meghaltak.

Közben a hatóságok egy amerikai állampolgárt, a 17 éve egy New York-i egyetemen oktató irodalmárt, Patrice Nganangot is letartóztatták, akit azzal vádolnak, hogy halálosan megfenyegette az ország elnökét. Az amerikai PEN Klub szóvivője, Karin Deutsch Karlekar szerint Nganang letartóztatása jelzi, hogy a kameruni kormány mindent megtesz a kritikusai elhallgattatásáért és a szólásszabadság korlátozásáért. (Via The Guardian)