"Most megcsináljuk Botka forgatókönyvét, de Botka nélkül"

POLITIKA

"Összeállt a legnépszerűbb ellenzéki politikus, a legjobb országos hálózattal rendelkező párttal," mondta Karácsony Gergő MSZP-s miniszterelnök-jelöltté válásáról az ATV Egyenes beszéd című műsorában hétfő este Molnár Gyula. A szocialisták elnöke saját posztjáról elmondta, hogy " ez még mindig a demokratikus ellenzék legnagyobb pártja, nagy a feladat, nagy a felelősség,

de hősiesen viselem."

Forrás

Megcsináljuk azt, amit Botka tervezett,"de Botka nélkül," tette hozzá. Karácsony "a faszért hagytam magam rábeszélni erre miniszterelnök-jelöltségre" slamje Molnár szerint "egy értelmiségi ember dilemmái." Rónai Egon rákérdezett az epikus Karácsony-interjúra, amire a szocialisták elnöke úgy reagált, hogy 

"abban az interjúban benne volt a szándék."

Forrás

Az új helyzettel, hogy Karácsony Gergely lehet a miniszterelnök-jelölt, újra ajánlatot tesz a DK-nek Molnár, mert szerinte Gyurcsányék nélkül lehetetlen az egyéni körzetekben összehangoltan indulni. Ki állja a miniszterelnöki kampányt, az MSZP vagy a Párbeszéd, kérdezte Rónai, mire Molnár rávágta: 

ez egy jó kérdés.

Szerinte csak a 106 körzet egyéni indulóinak pénze fog a párt rendelkezésére állni, mintegy hatszázmillió forint.

Kapcsolódó cikkek