A Hajdú-Bihar megyei katasztrófavédelmi igazgatóság közölte az MTI-vel, hogy negyvenhárom gyereket és egy felnőttet kórházba vittek szén-monoxid-mérgezés gyanúja miatt Komádiból, egy általános iskolából. Az intézményben többen is fejfájásra, rosszullétre, szédülésre panaszkodtak, ezután értesítették a tűzoltókat, akik kimutatták a szén-monoxid jelenlétét.
Az épületet átszellőztették, a mentők pedig a helyszíni vizsgálatok után tíz gyereket a berettyóújfalui, 33-at és egy felnőttet pedig a debreceni kórházba vittek. Az iskolában három nyílt égésterű kazán működik, ezek egyike hibásodhatott meg.