A fideszes jelölt szerint semmi gond nincs azzal, hogy rányomták a nevét a rászorulóknak osztogatott tojásra

POLITIKA

Bajkai István VII. kerületi alpolgármester, választókerületi elnök nevével ellátott tojást kaptak két hete azok a rászorulók, akik részt vettek az önkormányzati ételosztáson. Az alpolgármester a Hír Tv-nek most úgy nyilatkozott, ebben az egészben ő nem lát kivetnivalót, egyúttal tagadta, hogy önkormányzati adományról lett volna szó. „Fidesz felirat nem volt rajta, nézze meg a képeket, sárga szín van, de ha jól tudom, a tojás sárgája is sárga színű” – mondta Bajkai István, és állítja, személyes ajándékról van szó, amelyet saját pénzén vett. A Hír TV-nek az alpolgármester tagadta, hogy önkormányzati adományról lett volna szó, azt mondta, sem az alaptörvény, sem bármilyen etikai szabály nem tiltja, hogy magánemberként ráírja a nevét a dobozokra.



Kapcsolódó cikkek