2000 évvel a költő halála után Róma visszavonta az Ovidius száműzetéséről szóló határozatot

Történelem

Az általunk ismert világ egyik legnagyobb költője, Publius Ovidius Naso Krisztus után 8-ra annyira rossz viszonyba került Augustus császárral, hogy az uralkodó száműzte Rómából. Az Átváltozások szerzője élete végéig reménykedett a kegyelemben, de hiába, száműzetésben halt meg a mai Romániában. Élete utolsó 10 évében rengeteg levelet írt Rómába arról, mennyire rossz a sora a száműzetésben, és kérte a császárt, sőt könyörgött neki, hadd térhessen vissza.

Ovidius szobra Romániában.
Fotó: Kurt Wichmann/Wikipedia

De ami késik, nem múlik, Róma önkormányzata ugyanis most formálisan is visszavonta a több mint 2000 évvel ezelőtti döntést Ovidius száműzéséről. A száműzetés okáról a mai napig vitáznak az irodalmárok, Ovidius maga annyit mondott, hogy egy vers és egy hiba okozta a vesztét.

A mostani bűnbocsánatot Ovidius halálának 2000. évfordulójára időzítette Róma vezetése, így tisztelegnek a költő emléke előtt. (Telegraph)