A Magyar Nemzet arról ír, hogy Pécs és Debrecen után a fideszes Cser-Palkovics András által vezetett Székesfehérvár is határozatban utasította el, hogy a városban olyan civil szervezetek működjenek, amelyeket Soros György támogat.
A helyi Fidesz-frakció által beterjesztett dokumentum szerint a közgyűlés meg akarja védeni a civil szervezeteket attól, hogy Soros György a „spekulációs ügyletekből származó vagyonából” felvásárolja őket, és „rájuk kényszerítse betelepítéspárti ideológiáját”. A határozatban tiltakoznak az ellen, hogy „Soros György bevándorlásszervező irodákat” akar nyitni a magyar városokban, és „több százezer dollárt oszt szét ezekben a hetekben, hogy felépítse vidéki hálózatát”. A szöveg szerint a terv valamennyi településre, így Székesfehérvárra is „rendkívül veszélyes, hiszen veszélybe kerülne a mindennapok biztonsága”.
A múlt héten Páva Zsolt pécsi polgármester arra kérte a város polgárait, ne adjanak ki bérleményt annak az Emberség Erejével alapítványnak, amely 130 millió forintot kapott a Nyílt Társadalom Alapítványtól a térség civil szervezeteinek megerősítésére. A Magyar Nemzetnek hétfőn Mester Zoltán, Az Emberség Erejével (AEE) civil szervezet szóvivője azt mondta, bírósághoz fordulnak a pécsi önkormányzat nyilatkozata miatt.
Nem kérnek Sorosból, nem kérnek a békétlenségből.
Arra kérik az Alternatív Közösségek Egyesületét, hogy hagyjanak fel működésükkel, mert úgysem hiszik el nekik, hogy karitatív tevékenységet végeznek, hanem Soros.
A pénzt a dunántúli régió civil szervezeteinek megerősítésére kapta Az emberség erejével alapítvány.