Egymilliárdot költ a kormány a Szent Korona hagyományának őrzésére, mi már tudjuk, kiknek kéne kapniuk

MŰVÉSZET

Megjelent egy határozat a Magyar Közlönyben, mely szerint a kormány egymilliárd forintot különített el „a Szent Korona és a magyar királyi koronázási jelvények hagyományának” őrzésére. Azt sajnos még nem lehet tudni, hogy ez pontosan mit jelent, de nekünk máris vannak ötleteink arra vonatkozóan, kiknek kéne mindenképpen osztani ebből a pénzből: azoknak, akik már eddig is bizonyították őszinte kötődésüket. 

Kezdjük az ellenpéldával, és emlékezzünk vissza arra a májusi napra, amikor Boldog István a Szent Korona mása és az Alaptörvény előtt mondott beszédet, majd lerakta a tiszatenyői baromfivágóhíd alapkövét.

Fotó: Boldog István/Facebook

A naiv művészek munkái közül egy vidámabbal kezdünk, egy igazi nyári főhajtással.

Forrás

Hasonlóan kedves ez a macis mozaik-megoldás.

Forrás

Ez már egy jóval komolyabb mű.

Forrás

Na a korona alakú színpad sem pattan ki csak úgy bárki fejéből!

Forrás

Szent István-bábu gyűszűkoronával.

Forrás

Érdemes megnézni közelebbről is.

Forrás

Fából készült remekmű Szlovákiából.

Forrás

Graffiti a Hármashatár-hegyről.

Forrás

Egy jóval komolyabb mű a Pilisből, Monostori Ferenc alkotása.

Forrás

Naiv festmény.

Forrás

De a Szent korona a tortaművészeknek is kedvelt témája.

Forrás

Szarvas.

Forrás

Házi rendezésű főhajtás a Szent Korona előtt.

Forrás

Végül pedig a felülmúlhatatlan ballon:

Örülünk, ha segíthettünk!

Kapcsolódó cikkek