Az újságírók szerint a mauritániai kormány azért nem kezeli a papírválságot, hogy ne legyen mire nyomtatni a független lapokat

Média

A mauritániai sajtószövetség azzal vádolja a kormányt, hogy szándékosan használja arra az országban tomboló papírhiányt, hogy megakadályozza a független lapok megjelenését az államilag támogatott kiadványokkal szemben. A szervezeteket szerint a magánkézben kiadók lévő már 10 napja nem tudják mire kinyomtatni a cikkeiket. Az állami kézben lévő nyomda, ami az újságok kétharmadát kinyomja, már napok óta áll.

Fotó: GEORGES GOBET/AFP

A nyugat-afrikai országban sem dolgoznak mindig ilyen finom módszerekkel, az Újságírók Határok Nélkül nevű jogvédő szervezet szerint augusztusban a hatóságok több újságírót is őrizetbe vettek és kihallgattak, hogy ezzel is erősítsék az irányításukat a sajtó felett. Bárki, aki az állami intézkedéseket kritizálja, az egyből politikai ellenfélnek nyilvánítják. (BBC)